A konklúzió: Mindig lesznek kihasználós patkány pasik, akik vámpírként szívják a barátnőjük vérét.
Az első patkány:Még a Patkó Bandiban dolgoztam. Az aranycsapat már feloszlott nagyjából - első generációs Patkós felszolgálók, akik közé még én sem tartoztam bele, mert később érkeztem - ezért viszonylag nagy volt egy időben a fluktuáció.
Betti - a csúnya lány, volt a beceneve akkoriban, köszönhetően egy sikeres szappanopera sorozatnak - akkoriban kezdett ott dolgozni. Nagy testű, hájhurkás lány volt, klasszikus, János Vitéz Iluskájára emlékeztető arccal. (Pocok orca, kerek)
Volt neki egy kandúrja; Sanci.
Sanci ritkán előfordult az üzletben is. Ennek roppant egyszerű oka volt: Sanci igyekezett védeni az "érdekeit", nehogy valaki esetleg ráhajtson a barátnőjére és esetleg lecsapja a kezéről.
Vagy: Sanci kurvára ráért, mert nem volt állandó munkahelye, mivel jobban szeretett inni, mint dolgozni.
Sanci egy markáns (rossz)arcú, enyhén vidéki, primitív figura volt. Persze nem volt teljesen primitív, hiszen pontosan tudta, hogy a lány férfi kollégáinak a jobbik arcát mutassa, míg a nőkkel már sokkal tiszteletlenebb volt. Azt is tudta, iskolázatlan agyával, hogyan kell bánnia az olyan gyenge akaratú nőkkel, mint jelenleg az épp rövid pórázon tartott Betti.
Sanci még azt is tudta, hogy nem szabad nappal bejárnia, mivel a főnök egy.) utálja a fajtáját (A fajtát, aki keveset dolgozik, többet élősködik) kettő.) azzal veszélyezteti Betti kenyérkeresési lehetőségeit, hiszen azt még a sunyi paraszti (Nem sértésképpen a földművelőkre) eszével is fel tudta fogni, hogy kvalitásai miatt inkább Betti lesz az, aki hosszabb távon megkeresi a sörre valót és nem őkelme.
Mert a világ Sancijai mindig is szerettek sörözni, a munka rovására.
Amit még fontos tudni, hogy ha Betti úgy érezte, hogy elege van, sokkal többet dolgozik, mint párja, ezáltal a kapcsolati hálóban nem kíván a légy szerepébe bújni, inkább lenne már maga is pók (Mert Sanci az amúgy...) akkor Sanci keze hamar eljárt.
Ilyenkor Betti szeme alá szürke karikát festett a gond, míg lilát a Sanci ökle.
Azután teltek a napok és helyreállt a törékeny béke kettejük között.
Közben, ha épp Sancit nem ette be a fene a munkahelyre - azzal is zavarva a többiek munkáját is, hiszen az ilyen Sancik megjelenése nem csak a partnerük teljesítményét akadályozta erősen, hanem az egész kollektíváét, mert senki sem szeret egy asztalhoz ülni egy energiavámpír szarházival, aki veri a nőjét. Én biztosan nem. - Betti elmesélte, remegő szemekkel az ajtót figyelve, hogy Sanci nem megfelelő partner és váltani kellene.
Azután mégis kitartott egy ideig.
Történetesen Sanci nem nagyon járt be akkor, amikor én is dolgoztam. Talán, mert a főnök közeli hozzátartozójaként veszélyeztettem "kihasználási látogatásainak" minőségét. Ellenben, ha megtudta, hogy én nem vagyok bent, kollégáimhoz már sokkal bátrabban beette a fene. Azután egy alkalommal már a kollégámnak is tele lett vele a töke és meglebegtette, hogy esetleg ha nem szokik el tőlünk, akkor a hátába állítja a lábát.
Az előzménye megint egy Sanci féle látogatás volt. Ez abból állt, hogy amikor zárás környékén a barátnője egyedül maradt, benézett rá, hogy kicsit élősködjön rajta. A barátnő ilyenkor persze meghajolt a patkány akarata előtt, bezárta az üzlet bejáratát és felszaladt a konyhába, hogy az üzletvezető kontójára valami harapnivalót készítsen annak a féregnek, aki lent várta a tápot, ami nem járt neki. Gondolhatod, hogy ezeknek a titkos vacsoráknak az árát nem fizette ki egyikük sem. Pont ezért járt be ilyenkor a Sancika. Így pedig, mondanom sem kell, már nem csak a barátnőjén élősködött, hanem közvetve rajtam is, mert az étterem családi vállalkozás volt.
Egy alkalommal Pisti bent maradt hajnalban, mikor megjelent a patkány. Persze az érkező úrfi hamar kiadta az ukázt a lánynak, hogy most fagylaltot kíván. Az meg szaladt fel a konyhára, hogy ellássa a férgét (Nem elírás, nem férjét...) az édességgel. Pisti azonban a sétálgatásra benézett a konyhába, mivel a galérián pihentette a szemét, bóbiskolva, a galérián lévő konyhán történt szöszölésre meg felriadt.
Belép a konyhába és mit lát:
Betti egy hatalmas fagyi-kelyhet pakol össze szerelmének, megküldve tejszínhabbal, hogy majd a földre borul. Közben azzal a remegő szemű, ideges mosolyával lesi a kollégámat, hogy mit szól ehhez.
Nem örült.
Még Pisti is hamar átlátta, hogy ilyen trakták kiadásához nincs a lánynak joga és annak behabzsolásához meg a pasijának nincs.
Le is baszta a csajt, aki ha már megcsinálta a fagyit, levitte a párjának.
Az, meg ahelyett, hogy hálás lett volna - mert az ilyen féreg nem azt nézi, hogy kapott valamit a nőjétől, hanem még többet akar, mintha az neki alanyi jogon járna - szóvá tette, hogy valami öntet is kéne a kehelycsodára.
Na, Pisti ekkor jelezte a gyereknek, hogy ha valami nem tetszik, lehet rövid úton távozni, mert ezt a főnök nem honorálja és esetleg még Bettitől is megválik, ha kiderül, hogy itt hajnalban aranyeső folyik.
Sanci morgott valamit.
Pisti hangosabban válaszolt, hogy esetleg le lehet játszani kint az utcán.
Sanci persze ezt már nem erőltette.
Miért?
Mert, mint említettem, sok ilyen élősködő féreg él a földön, de ezek inkább csak a már megszerzett nőikkel szeretnek keménykedni, más kandúrokkal kerülik a pofozkodás lehetőségét.
Mert jobban szeretnek adni. ami nem ilyen "adás" esetén egy pozitív tulajdonság is lehetne.
Azután Betti és Sanci lassan el lett távolítva az üzletből, átadva helyüket sok más jelentkezőknek.
És én utána nagyon hosszú évekig nem találkoztam ennyire hasonló helyzettel, egészen mostanáig, az új melóhelyemen.
A második patkány:
Itt a kézilány van megáldva a pasijával, akinek meg azt hiszem, Feri a neve. Vagy Géza? Teljesen mindegy is, hiszen a patkány sokkal jobban lefedi mindazt, amit ezek a pasasok jelentenek.
Zsuzsi is jelent már meg monoklival. Olyankor a munkavégzése kissé darabos, hiszen nem ott jár az agya, hanem azon, miért történik ez vele, amikor ő rendesen dolgozik, nap, mint nap, miközben a párja alkalmi munkákból tengődik és bár a szükséglakásos albérletet alig tudják kitermelni, azért a patkánynak bebasznia mindig sikerül estére, néhány sörtől.
Persze nem láthatok bele, hogy ez a férfinek nem nevezhető hulladék szokott-e gyengéd lenni szegény Zsuzsival?
Semmi közöm hozzá, nem igaz?
De azt sem szívesen nézem, ha bejön és élősködik rajta. Mert hányok az ilyen embertől.
Márpedig, néha bizony, amikor munka nincs de sör még inkább sincsen, arra meg pénz semennyire sem sincsen, beeszi hozzánk a franc délelőtt, hogy lejmoljon pár forintot a nőjétől.
Tudni kell, hogy alkoholista pasasok lelki életét kiteljesíteni délelőtt az étteremben szinte lehetetlen, hiszen nyitásig annyi meló van, hogy egyszerűbb ilyenkor elzavarni a piócát és majd találkoznak, ha Zsuzsi délután végzett.
Nos, ahogy sejted, az ilyen szar, senkiházi köcsög ilyenkor nem megy a dolgára. (Persze, hiszen tudjuk, hogy az nincs neki.) Inkább ott vár valahol a közelben, hátha kijön az asszony és akkor támadhat.
Mondjuk három méterre az étteremtől.
Csak hát ez a többi dolgozónak így is zavaró tényező. Miközben söpröm a teraszt nem szeretem látni a guvadó szemű pasast, mert már a jelenléte is olyan negatív hullámokat gerjeszt a környezetében, hogy nekem kellemetlen.
Elzavarni, meg inkább csak akkor lehet, ha nem olyan passzív a nézelődésben és be akar tolakodni. Amíg csak áll és bámul, addig nem küldhetem el a picsába, hiszen felnőtt, szabad ember, ott állhat az utcán, ahol akar. Persze ezt még ő is tudja.
Ezért csak néz ilyenkor.
De a lényeg.
Nem olyan régen megint kibaszták őket egy ideiglenes szállásról, a patkány alkoholizálása miatt. Mindkettőjüket. Ami azért kellemes, mert Zsuzsi nem iszik, ellenben dolgozik, mint az állat,hogy legyen valamilyen szociális fedél a feje felett, erre ez a féreg ennyit tudott ehhez hozzátenni. El tudod képzelni, milyen lehet egy negyvenes, hányatott sorsú nőnek az élete, akire folyondárként ráakaszkodott egy ilyen semmirekellő és szipolyozza?
Szóval, miután le is út, meg fel is út, hirtelen nem volt jobb ötletük és bejöttek este az étterembe. Persze, fater valamiért megszánta őket és megengedte, hogy aznap éjjel az étterem galériáján aludjanak és Zsuzsi valami kaját is összedobjon kettőjüknek a konyhán.
Igen, néha faternak is ellágyul a szíve, kár, hogy csak naponta erre két percet bír rászánni. (De az egy másik történet...)
A patkány, mivel érzi, hogy sem én, sem a kollégám nem kíváncsi rá - ezt nagyon megérzik az ilyenek, ami valami ösztönös védekező reakció lehet piócáéknál - inkább gyorsan felsomfordál a galériára, ahol megy a tévé, de vendég már nincs. Egyszerűen csendes az este, záráshoz készülődünk.
Zsuzsi, mivel jól lett kondicionálva energia-vámpírkodás és pofonok által, igyekszik vacsorát teremteni a pasasnak, leves, kenyér, egyebek formájában.
Mi lent készülődünk, zárni, hogy magára hagyjuk őket, amit nem tartok túl jó ötletnek.
Miért?
Mert az ilyen férgek gyorsabban élnek vissza a vendégszeretettel, mint egy fingás és simán benyúl a hűtőbe egy sörért, ha olyanja van. Zsuzsi fog rá szólni, ha bezártunk és hazamentünk? Nyilván, hogy nem.
Szóval, már standolok, amikor Zsuzsi a futkározás közben - ne felejtsd, még ő igyekszik a kedvében járni annak a féregnek, aki miatt arra kényszerült, hogy a munkahelyén töltsön egy éjszakát - készít egy kancsó szörpöt, mert a világ Sancijai, Ferijei, Gézái és egyben férgei mintha a sör mellett mind édesszájúak is lennének. (Emlékszel, hogy vagy húsz évvel korábban, a Sanci a fagyiról hiányolt holmi csokiöntetet, mert neki az "jár"?) A jeges víz vörösre színeződik a szörptől. Én történetesen mellette állok és veszem le a terminált adatait. Zsuzsi könnyes szemmel köszöni meg, hogy maradhatnak éjszakára.
Fentről pedig, a félhomályon áttörve lehallatszik a férge recsegős és számon kérőn tudálékos hangja:
- Tudod mit felejtettél el? A szörpöt!
Ez az a pont, amikor felkapom a vizet (Nem a szörpöt, bár azt basznám a fejéhez.), mert a halálom, ha egy férfi férgeskedik a nőjével, meg az is a halálom, ha egy semmirekellő hálátlan, meg az is a halálom, ha valaki ott érzi otthon magát, ahol helye sincs, meg ezer másik halálom van az ilyenek miatt.
Vissza is kiabálok a parasztjának:
- Miért felejtette volna el? Ott ül melletted és együtt esztek? (Nem, a patkány fent zabálja, amit kapott és ez a törékeny nő, egyben aprócska félszerzet szaladgál, hogy kielégítse a kívánságait.)
Akkor felejtette volna el, ha már ott van, a szörp meg nincs. De tudod mi van? - meg sem várom, hogy visszarecsegjen a kellemetlen hangján - Épp most csinálja a szörpöt neked. Várd ki.
Fentről mély kuss.
Mert az ilyenek, mint említettem, nem keresik feltétlenül a konfrontációt az azonos nemmel.
Végül csak lehallatszik: - Ja, igazad van.
Zsuzsi rám néz, kicsit pityereg: - Ti mindig olyan jók vagytok hozzám.
- Ja, Zsuzsi, csak kár, hogy közben ehhez a paraszthoz is azok vagyunk.
Másnap reggel kb. akkor indulnak el új, ideiglenes kecót keresni, amikor beérkezek nyitás előtt. Aznap nagyon siettem, mert nem akartam olyan állapotokat találni, amit esetleg ez a féreg ember az éjjel okozott.
Végül nem volt semmi extra.
A női vécében le nem húzott szardarab már nem számított annak.
Később mondtam is Zsuzsinak, hogy nem sikerült lehúznia a szart.
- Jaj, ez nem húzta le maga után?
- Nem, Zsuzsi, ezeket kellene lehúzni.
Hogy miért akartam kiírni magamból ezt a két nagyon hasonló történetet és figurát?
Talán pszichológiai oka van, hogy kicsit átlendüljek az esetek felett. Talán egyszerű, ösztönös tanítási célzattal. Vagy önterápiással.
Vagy csak meg akarom a nőkkel osztani, hogyha a párjukra bármilyen formában ráillik a történet, azonnal meneküljenek ki ebből a kapcsolatból, mert nem érdemlik meg, hogy kihasználják őket.
Persze, elenyésző az esélye, hogy valaha pont egy ilyen keserű írásnak köszönhető, hogy egy nő fogja a pakkját és faképnél hagyja a saját Sanciját, Ferijét, Gézáját, ám, ha megtörténik, akár egyetlen esetben is, már megérte.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése