Az a halálom... ...ha valaki a másik zsebében vájkál

Ha vendéglátásban dolgozol - vagy egyéb, nem állami területen - előfordulhat, hogy a bérezés megegyezés tárgya két ember között. A főnök ajánl valamit, amit vagy elfogadsz, vagy nem. Ez ilyen egyszerű.
Mondjuk, az egyik nőnek felajánl 600Ft-os órabért konyhai munkáért, ami főleg mosogatás.
Azt mondja a nő: - Kevés.
- Legyen akkor 700Ft.-
- Rendben.
Az alku létrejött és a nő dolgozni kezd.

Jön a másik.
- Ajánlok 600Ft.- órabért.
A nő elgondolkodik kicsit, majd rábólint.
Nem kér többet, nem áll tovább, elfogadja.
Az alku létrejött és a második nő is dolgozni kezd.

Azután, aznap végeznek a melóval, mennek öltözni és a megegyezés szerint, napi kifizetés esetén, odamennek a főnökhöz, hogy megkapják a kialkudott órabért.
Teszem azt, ilyenkor a főnök az egyiket elküldi sétálni, mert nem ildomos egymás előtt kifizetni őket. Nem feltétlenül azért, hogy a kevesebbet kapó nő ne tudja meg, hogy a másik jobb bérezéssel van ott, hiszen eleve egész nap együtt dolgoztak és úgyis megdumálnak mindent, ezt is beleértve.

De általában, aki mosogatói állásra jelentkezik, nem az éles, briliáns eszéről híres.
Teszem azt, a pincér fizet, nem a főnök.
A két nő együtt jön a pénzéért.
Mint két kis tyúkocska, várják a manit.
Egymás mellett.
Még a pincér is tudja, hogy nem fogja őket így kifizetni, ezért jelez az egyiknek, hogy sétáljon egyet. Nos, mivel igen magas kvócienssel rendelkeznek, nem történik távozás. Sőt, mintha a kevesebbet kapó, direkt figyelésre rendezkedett volna be. Arrébb lép, de a füle a helyén marad. Így most kb. hatvan centis a cimpa és finoman rezeg, ahogy igyekszik meghallani, mit számol a pincér a másiknak.

Ez persze nm fog azzal az összeggel egyezni, amit ő kap, azonban azzal igen, amire korábban rábólintott, fizetség gyanánt. (Ne gondold, hogy a főnökök meg kötelesek mindenkinek ugyanannyit fizetni, hiszen sokszor az elvégzett meló sincs arányban.)

Történetünk 600Ft-os órabére egy roma nő, gyenge fizikumú, rövid eszű. Ez már akkor kiderült, amikor a konyhába vezető lépcsőn először kellett levinnie pár mosatlan tányért. Szeme kikerekedett és látszott, a cipelgetés nem az ő világa. (Amúgy a munka sem...)
- Hát én itt nem cipekedem. - jelzi. Abban igaza volt, hogy a lépcső nem éppen egy puha felhő könnyedségével simul a talp alá, azonban két nap után a test megszokja a kényelmetlen fokokat.
A nő egyszerűen csak nem szeret dolgozni.
Szól neki a személyzet, hogy üresben nincs séta le meg fel. (A konyha hátránya, hogy a vendégtérbe csak ezen a lépcsőn juthat fel a tányértól kezdve az ételig minden. Hogy egységes legyen a szívás, ezért adott helyen mindenki kiveszi a részét a cipekedésben. A roma nő nem. Módszeresen üresben megy le és fel. Nem is szólsz neki többször, mert van tapasztalatod, amiket az évek alatt gyűjtöttél az adott mentalitású segéderőről, így pontosan tisztában vagy vele, hogy sokáig nem lesz kollégád.)

Szóval, a nő füle érzékeny és hamar kiderül, hogy a másik többet kap 800Ft-tal, hiszen mindketten nyolc órát dolgoztak, csak a másik egy százassal többet kap.

Mit tesz ilyenkor az önérzetes haderő. Lázad.
- Nem hatszázban egyeztetek meg és fogadtad el? - kérdeztem.
Lázad, de már magában, mert tudja, hogy így van.

Persze eleve nem érdemli meg a több pénzt, mert a pincérlány, akárhányszor lement a konyhára valamiért, jelezte, hogy a roma nő valamiért mindig épp akkor telefonál odakint, a pince folyosóján, ülve, cigivel a kezében.
Ja, mert pénz az nincs, de önérzet meg okosteló azért akad. Azon meg egység. Meg valaki, akivel lehet munkaidőben pofázni, hiszen annyi fontos megbeszélni való van...
A 700Ft-os azonban még főz is, ételt rak a sütőbe, fel-le hordja egész nap a chafinget, megpakolva kajával, stb.
Durván kétszer annyit dolgozik.

Azért a nő jelzi, nem jön így többet.
Te pedig nyugtázod, mert nem kell kirúgnod, amiért nem ér sokat a munkája.

Csak azt nem értem, minek fogad el egy ajánlatot, ha azután az nem felel meg?
Ha meg megfelelt, de mégsem, miért nem dolgozik egy ideig és kér emelést?

De amit a legkevésbé értek, hogy minek vájkál a másik zsebében?
És ez a jelenség bármilyen területen jelen van, ahol személyes a bérezés.

Sokan azt hiszik, hogy ha valaki megérdemel egy jobb összeget, akkor azt ők is azonnal megérdemlik.
Csakhogy a bérezéses tárgyalás nem úgy működik - kivétel állami szinten talán - hogy egy jó tárgyalásai alapok miatt előnyösebb bérezést tud kicsikarni, azt meg rögtön rápakoljuk a többire. NEM!

Mindenki, szépen, habitusának megfelelően harcolja ki a saját érdekeit.
Hiszen nincs két egyformán dolgozó ember sem.